örökké
azt hiszem,
talán utoljára írok ide. Elrontottam. Megtaláltam azt, amit egész életemben kerestem, és tönkretettem. Vagy nem is én voltam? Talán a szüleim, a gyermekkorom, a szorongásaim, a depresszióm. Kár ragozni. Én voltam.
Ahelyett, hogy segítséget kértem volna, bezárkóztam. Nem nyíltam meg az egyetlen embernek, akiben feltétel nélkül megbízom, akinél többet senki nem tud rólam. Úgy kezeltem, ahogy soha nem lett volna szabad, ahogy bárki mással viselkedem ilyen helyzetekben.
Először életemben úgy érzem: ha most vége, nem érdekel, hogyan tovább. Nem akarok továbblépni, mást találni, felejteni. Soha nem is fogok.
Ha valaki véletlenül megtalálja és elolvassa ezt a bejegyzést, fogadja meg a tanácsom: ne féljen segítséget kérni. Soha. Mert a végén nem lesz kitől.
Örökké szeretni foglak. Örökké a tied leszek.
Boldog
vagyok, szárnyalok, minden rendben megy. Szinte túl szép minden, hogy igaz legyen.
szeretlek
az őseim
átvágtattak fél Európán, városokat gyújtottak fel, egész népeket igáztak le, több ezres seregeket pusztítotttak el, és évszázadokon át védtek egy darabka földet.
Ilyen génekkel remélem, meg tudok tartani egy lányt.
a doboz Kőbányai
a hűtőnkben alighanem a világ egyik legromantikusabb söre
ketten vettük
ahányszor csak meglátom, eszembe jut
hiányozni kezd
minden egyes egyedül töltött nap mintha közelebb vinne hozzá
közelebb magamhoz
közelebb az álmaimhoz
most Istennel is szembeszállnék
ha Érte kellene megküzdenem
azt hiszem, nyernék is
az egész világot fel tudnám perzselni,
csak hogy örökké az enyém legyen
kicsit részeg vagyok már
remélem, meg tudja bocsátani,
hogy ilyesmit írok
ilyet
még soha nem éreztem. Álltam a peronon, és szabályosan küzdenem kellett a könnyeimmel. Amikor a piros szerelvény már csak egy kis pont volt, és hátat fordítottam neki - csak akkor láttam, milyen üres lett nélküle minden. Most valószínűleg alszik.
Remélem, rólam álmodik.
megtaláltam
azt hiszem
Ha tehetném ,
a múltam lekötözném egy masszívabb székhez, egy spajszerral szilánkosra törném a lábait, levágnám az egyik fülét, lelocsolnám gázolajjal, aztán felgyújtanám. Akkor talán nem b.szna bele folyamatosan az életembe. Elég a jelenben elkövetett ballépéseimet orvosolni, nem hiányzik, hogy egy évekkel ezelőtti dolog is bekavarjon. Vagy sms-t küldjön. Vagy hirtelen hisztizni kezdjen.
A világ pedig elkezdhetne annak látni, aki vagyok. Valamiért mindenki kevesebbnek, vagy épp sokkal többnek hisz. Pedig én csak egy egyszerű, szürke egérke vagyok.
még mindig
erős vagyok, meg minden, mégis mintha fuldokolnék
erős vagyok
kemény vagyok, tehetséges vagyok, szárnyalok megint, úgy mint talán soha.
Olyan dolgokra érzem képesnek magam, amiről eddig csak álmodoztam. Nagy változásoknak nézünk elébe. Ideje volt már. Nem is reméltem, hogy ezt hozod ki belőlem.
most írni akartam valamit
de mire befejeztem, már máshogy láttam mindent
gyűlölöm magam
jó lenne meggyógyulni
nincs is jobb,
mint hajnal háromkor arra kelni, hogy a lepedő egyetlen verítéktől nedves csomóba állt össze alattam, az egyébként is szar párnám pedig mintha direkt akarná szabotálni a pihenésemet azzal, hogy kimászik a fejem alól. Főleg, ha ehhez hozzávesszük a mivel-érdemeltem-ki-dögöljek-meg-inkább - köhögést.
Mindezt egyedül. Könnyen rászokik az ember a puha, illatos test selymes melegére, ha egyszer hozzájut. Kemények az elvonási tünetek. Már anyám (!) is azt mondta , igyak valamit, hátha jobban leszek.
most nem tudom
hogy morogjak-e vagy ne? Fesztiváloztunk egyet, jó is volt. Az eleje. Az utolsó előtti napon egy elég masszív herpesz azt mondta: "benneteket, ferenc, most biza jól megszopatlak"
És így is tett, reggel már a nekem kedves szájról vigyorgott, fájdalmas hólyagok vagy mik formájában. Annyira szar volt, hogy az utolsó éjszakát egyedül (étrsd: nem párban, hanem egy kisebb társaságban, de amúgy magánosan) töltöttem. Hab a tortán, hogy pont ez az este sikerült amolyan olcsóboros fesztiválosra. Márpedig részegen vágyakozni valaki után a szakadó esőben igen szar. Főleg, ha rögeszméje, hogy mennyire nem felel meg nekem (igen, a mintabétának, pofám leszakad).
Azt, hogy mennyire elfajzott világban élünk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy valaki szerint én álompasi vagyok.
Amúgy a fesztivál utáni másfél napról csak annyit: idill.
most tekertem
20 km-t, csak hogy levezessem a feszültséget. Egyrészt a szokásos ideget, másrészt azt, amit az egyedül töltött napok okoztak. Amolyan érzelmes-szexuális dolog ez. Amellett kicsit bemelegítés a következő napokra. Fesztiválozunk ugyanis. Sex, drugs & rock 'n' roll.
Mostanában mintha kezdene látszani rajtam a bringa-sok alvás-fizikai munka-normális kaja együttes hatása. A zuhany alatt állva megállapítottam, hogy haladok a lócombúság felé.
#8
Hát ez fura.
Én szeretnék megint tizenéves lenni, mocskosul berúgni, valami koncerten rekedtre üvölteni magam, ütni-rúgni a tömegben, utána sörrel öblögetni a vér ízét a számból. Kötekedni,a világot okolni, másokat okolni, apámékat okolni, a legjobb barátaimat okolni, beléjük kötni, kiprovokálni hogy megüssenek.
Egyedül támolyogni az utcán, ha valaki furán néz rám, vicsorogni, mint egy kivert kutya. Utána kicsit tisztábban látni, nem aggódni, rossz előérzet nélkül szeretni.
Helyette lassan ideje felnőttként viselni ezt az idejekorán elbaszott életemet, az összes túlzó félelmemmel, bizalmatlanságommal, a belém nevelt szorongással, a másodrendűség keserű érzésével együtt.
picsába, mostanában vagy túl költői vagyok, vagy túl trágár
#7
tönkretesz ez a nagy meleg
(nem kell megijedni, nem arra gondolok, hogy egy három méteres buzi szaladgál az utcán)
még enni is alig bírok
írni végképp
van pár nagy tervem, de mindent tönkretesz a kánikula
varrtam viszont egy fasza kis bringázós övtáskát
ez a bejegyzés meg úgy néz ki mint egy tányér lecsó
csak magamnak írok
viszont folyamatosan ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy Ő is olvas. Igazából csak Ő olvas. Akár tegeződve, levélszerűen is írhatnék. Nem fogok.
Kicsit fura érzés ez, hogy valaki ennyire a lelkembe lát. Mármint, ha idegen lenne, nem zavarna, így viszont fura. Nem zavar, csak fura. Valahol jó érzés ennyire megnyílni. Amúgy még jó, hogy leállítottam a másik blogot, oda nem tudnék ilyesmit írni.
tudok
tortát (és bármi mást) sütni-főzni, varrni, szerelni, festeni, és ki tudja még mennyi dolgot. Főnyeremény vagyok.
a bétahím, ha szerelmes
szárnyal. Hirtelen valami más lesz belőle, lassan háttérbe szorul (de nem tűnik el!) béta-mivolta. A kapcsolatból önbizalmat, inspirációt, ihletet merít, ha alkalma nyílik rá, alkot. Fáradhatatlanul. Falja a feladatokat, pörög, megállíthatatlannak érzi magát.Bármit megtesz, bárkivel szembeszáll.
Közben csak Rá gondol.
A nagy zöld szemekre.
A puha, fehér vállakra.
A huncut kis gödröcskékre a szája sarkában.
A pici harapásnyomra a mellén.
A mosolyára a villamoson, az ágyban, a zuhany alatt, a sátorban, a vonaton.
A vad fejrázásra a koncerten.
Amikor nincs Vele, szinte percenként meghal és újjászületik. Ezernyi tervet sző, és mindet el is hessegeti. Próbál spontán maradni, élvezni, nem tönkretenni a varázst.
És néha rátör valami, ami egyszerre csodás és félelmetes, amit inkább nem mond ki, vár még vele, érleli a gondolatot.
